Boldogság/öröm érzése
Boldog és örömteli élet ásványok segítségével
Talán Te is azok közé tartozol, akik nem vágynak az életben különleges dolgokra, csupán szeretnének boldogok lenni. Való igaz, hogy ez egy olyan belső fény és erő, aminek állapotában bármi is történjen körülöttünk, azt nyugalommal és türelemmel tudjuk fogadni. Ám amennyi hatás ér minket, sokszor az öröm érzését illékonynak élhetjük meg.
Ezért ezen az oldalon egy helyre gyűjtöttük azokat az ásványokat és a belőlük készült termékeket, amikről úgy tartják, hogy segítenek megélni a pillanatot, valamint a boldogság érzésére fókuszálni és átélni azt. Bármennyi ideig tartson is ez, sokat lendít életminőségünkön, és a környezetünkre is kihatással van, hiszen a boldogság ragadós. Egy-egy látványos ásvány (legyen szó ékszerről, marokkőről vagy megmunkálatlan, nyers kőzetről) már alapból jó érzést okoz szemlélőjének vagy viselőjének azáltal, hogy egyszerűen csak kellemes ránézni. Nyugalmat, harmóniát és szépséget sugároz, ami már önmagában örömmel tölti el az embert. És bizonyos fajták még többet is adhatnak.
Többet szeretnél megtudni ezekről az ásványról? Görgess le a terméklista alatti részhez!
A boldogság megélését támogató ásványok
~ a kristálygyógyász szakirodalom és a tapasztalatok alapján ~
Aventurin - a gondok nélküli élet ásványa, amely belső iránytűként segít tudatosítani magunkban azt, hogy mi tesz minket boldoggá, és mi az, ami nem szolgálja a fejlődésünket, így örömet sem okoz. Álmainkat nemcsak megmutatja, de arra is buzdít, hogy törekedjünk ezek megvalósítására.
Borostyán - a sárgás árnyalatú ásványok már színükkel is vitalizálnak és a pozitív életszemlélet irányába terelnek. Derűssé és jókedvűvé tesznek, ahogyan ez a megkövült gyanta, azaz a borostyán is. A gondtalanság egy másik kőképviselője, amely örömteli gondolatokat ébreszt bennünk, valamint önbecsülésünket is felkarolja.
Citrin - depresszióűző kő, ami csökkenti a félelmeket és a pesszimizmust. Kikristályosodott fény és öröm, aminek hatására megtapasztalhatjuk az élet szép és örömteli oldalát. Lelkesít, és arra sarkall, hogy megvalósítsuk az álmainkat és megteremtsünk magunknak mindent, amire vágyunk: jólétet, sikert, bőséget és szerencsét.
Morganit - segítségével megélhetjük és kiélvezhetjük az örömteli pillanatokat. Elengedve a becsvágyat és a teljesítménykényszert, megtanuljuk értékelni a nyereséget nem szülő szellemi tevékenységeket is. Felébreszti bennünk az élet szeretetét, tapintatossá és felelősségteljessé tesz.
Opál - felszabadító és gondűző hatásával életünket örömtelibbé teszi. Jótékonyan hat az életenergiára és az általános egészségre, erősíti az élni akarást. Figyelmünket az élet változatos, szórakoztató, színes jellegére tereli.
Rodokrozit - elevenséggel, jókedvvel, lelkességgel tölt el, emellett lendületbe hoz és segít pozitívan szemlélni az életet. Elmélyíti bennünk a mindent átfogó, mindenkire kiterjedő általános szeretetet.
Rubin - az életvidámság köve, amely felélénkít és szenvedélyessé tesz. Spontaneitást és tüzet hozva az életünkbe mozgásba hozza azt. Hatására feladatainkat lelkesen végezhetjük el, teljesítőképességünk és bátorságunk pedig fokozódik.
Szárdonix - támogat abban, hogy életünket értelemmel és tartalommal töltsük meg, ne vesztegessük el. Ehhez fokozza az önbizalmunkat és segít a kishitű, lehangolt vagy bánatos hozzáállásunkat sugárzó boldogsággá alakítani. Utóbbi hatása miatt gyász esetén is hasznos társ.