Az iskolakezdés vizsgája

Új életszakasz, új tanév, új kihívások

Szeptemberben becsengetnek, azaz kezdetét veszi az élet új fejezete. Sokak számára felsőbb osztályokban vagy magasabb szintű oktatási intézményben indul a tanév, míg mások életükben először lépik át az iskola kapuját. Jelentőségteljes változások ezek, amik nem csupán a tanulókat érintik, hiszen szülőként ugyanúgy keresztülmegyünk az iskolakezdés „vizsgáján”. Ennek lelki aspektusáról, azaz főként a kétségekről és az elengedésről szól legújabb bejegyzésem, természetesen ásványokkal kiegészítve.

A becsengetésen innen és túl

Nagyon szerencsések azok a gyerekek, akik az óvodából közösen mennek tovább ugyanabba az iskolába, ráadásul egy osztályba is kerülnek. Ők abban a kiváltságos helyzetben vannak, hogy nem minden lesz számukra idegen, hiszen az ovis évek alatt megismert arcok is körül veszik majd őket, továbbra is foghatják barátjuk kezét, és együtt léphetnek be az osztályterembe, bátran, magabiztosan.

Ám vannak olyan gyerkőcök, akiknek nyáron bizony, el kell búcsúzniuk legjobb barátjuktól, hogy egyedül fedezzenek fel egy addig teljesen ismeretlen közeget. Ők ettől óhatatlanul egy kicsit magányosnak érezhetik magukat. A zárkózottabb gyermekeknek pedig eleve nehezebben megy az ismerkedés: a nyitás más gyerekek felé, emellett új számukra az épület is, ahová belépnek (még ha esetleg jártak is már egyszer benne), és a tanár nénit is csak egyszer látták idáig. Ráadásul sehol sincs az óvó néni, aki összebarátkoztatta őket a többi gyerekkel, az óvodai szokásokkal és játékokkal. Hogy az iskolakezdő hamarabb megtalálja helyét az új környezetben, ahhoz leleményesség és bátorság is kell, ásványok közül pedig a jáde lehet segítségére, ami még az elvégzendő feladatokat is érthetőbbé teszi.

Többeknek a későbbiekben az is gondot okozhat, hogy az osztálytársaik előtt feleljenek, előadást tartsanak, vagy egyszerűen csak kifejezzék a gondolataikat. Egyszóval az iskola magával hozhatja az első stresszélményeket, ezért személy szerint évkezdéskor egy "antistressz" füstkvarcot és a beszédkészséget noszogató kék kalcedont mindenkinek kiosztanék. :) Az óvoda biztonságosan ismerős környezetéhez képest, itt, az osztályteremben valóban olyan furcsa minden, és anya is csak integet - a kerítésen túlról.

Anya, akinek a szívében vagy gyomortáján talán egy szorító érzés jelenik meg. Anya, akinek a fejében a gondolatok kavarognak. De anya vajon a mostban él, az adott pillanatban van és a csemetéjét félti, érte aggódik (de miért is)? Vagy tán saját emlékei, esetleg rossz tapasztalatai gyűrűznek be a fejébe, gyomrába, szívébe? A megfelelési kényszer és önmagunk szabotázsa. De nincs mit tenni, egyszerűen ilyen nagy lett a kicsi szemünk fénye.

Bizony jó, ha utána járunk, mi áll eme szorítás mögött. Mitől félünk, és ennek az érzésnek mi az alapja? Amikor első osztályba megy „anya és apa pici lánya vagy fia”, akkor megfigyelhető egy nagyobb, egy meghatározó elengedés az édesanya, édesapa és gyermeke között. A láthatatlan energetikai köldökzsinórt most kell elvágni. Szülőként ekkor vizsgázunk a nagy elengedésből, a magabiztosságból, a feltétel nélküli szeretetből, a kapcsolatteremtés és az újdonságra való nyitottság képességéből.

A jó hír az, hogy ha most jól alakul minden, már könnyebb lesz a többi „nagy váltáskor”, de akkor már nem a kis elsős, hanem a felsősök között a legkisebb vagy a gimisek között a „gólya” lesz a gyermekünk.

Fontosnak tartom, hogy feltegyünk magunknak néhány alapvető kérdést. Milyen kép él bennünk, anyákban? Milyen elvárást táplálunk az iskola iránt, a csemeténk iránt? Milyen kép él az apában, és ő milyen elvárással fordul gyermeke felé? Nem is beszélve a család többi tagjáról, akik ugyanúgy komoly befolyással vannak a kisiskolás tanulmányi fejlődésére. Mindezek nagyon sarkalatos kérdések.

És mi a helyzet a gyerekkel? Tudjuk, hogy benne mi zajlik? Ismerjük a saját gyermekünket? Megengedjük neki, hogy megismerhessük őt? Megengedjük azt is, hogy ő megismerje önmagát? Hogy valóban önmaga lehessen? Vagy csak elvárásokat támasztunk vele szemben, és csupán a megfelelés elvét kommunikáljuk felé? Biztos, hogy jó ez így?

Vajon mi történik, ha szabadon önmagát adhatja? Mi van, ha bízunk benne és a képességeiben? Akkor, bizony egy másik világ tárulhat fel előttünk. Azzal, hogy megbízunk benne, az önmagunkkal szembeni bizalmat is gyakoroljuk. „Így neveltem, ezt tudtam átadni neki, ezeket tudtam megmutatni és megtanítani számára. Ha ez nem bizonyul jónak, akkor vele együtt nekem, mint szülőnek is fejlődni kell, de már felismerem, hogy miben. És akkor eredményesebben kereshetem meg a hogyant is.” Először csendben, magunkban, és ilyenkor szoríthatunk a kezünkben egy piritet, ami megkönnyíti önmagunk megismerését és a rögzült minták elengedését, hogy nyitottan álljunk az újdonságokhoz.

A fejlődés folyamatos, ezt látnunk kell és türelemmel elfogadni. Számtalan esetben kapunk a fejünkhöz: „ha akkor tudtam volna…!” Semmi baj, legközelebb már pontosan tudni fogjuk, felkészültebbek leszünk. És időnként spontán helyzetek vagy események is a segítségünkre lehetnek, megalapozhatják az előrelépést, mint ahogyan ezt a következő személyes élményem is megerősíti:

Unokáimmal a napokban új játszóteret fedeztünk fel. Amint beléptünk az udvarára, máris repesett a szívem, amikor láttam, hogy az első osztályba készülő középső unokám egyenesen odaszalad a libikókához, mert meglátta, hogy egy másik gyerek is azt nézte ki magának. Mi ebben a nagyszerű? Az, hogy az idáig kis törékeny, néha még csetlő botló kislány, aki új helyeken leginkább megszeppenni szokott, most magabiztosan szólt a másik gyerekhez, és már önfeledten libikókáztak is együtt!

Látod, minden nap változnak, lelkileg erősödnek, fejlődnek és egyre magabiztosabbak lesznek. A közösségi élethelyzetek megteremtik számukra azt a közeget, amiben kiteljesedhetnek. Igen, tény, hogy az iskolapadban már több szabályt be kell tartani, minden téren több a feladat.

Fontossá válik a terhelhetőség kérdése, amelynek fokozását ásványok terén nyugodtan rábízhatjuk a képjáspisra, rodonitra, de a füstkvarc ebbe is besegít. A tanulási készség és a gondolkozás serkentésére pedig többek között a fluorit, hematit, hegyikristály és a lápisz is jó hatással van. Mindezeket golyó formában bele is fűztük tanulássegítő karkötőinkbe, csakúgy mint a koncentrációt fejlesztő ametisztet. (Ezekhez a termékekhez lentebb el is vezetlek.) Ha pedig az otthoni tanulószobát is szeretnéd kövekkel „megerősíteni”, akkor a figyelem fenntartásának támogatásához elég az íróasztalra vagy a közeli könyvespolcra tenni egy szép nyers lepidolit ásványt vagy ametiszt kristálycsoportot.

A szeptembert és az iskolakezdést nem lehet elhalasztani, ahogyan az élet új osztályába való lépést kísérő érzelmi állomásokat sem. A tanulás nemcsak dolgozatokkal és felelésekkel mérhető, a lelki oldal ugyanúgy kiveszi a részét a fejlődésből. Ebben pedig a tanuló és szülei egyaránt „megmérettetnek”, ám megbukni nem lehet. :)

Hogy mindez gördülékenyebben menjen, tekintsd meg a hétfőn induló Tanévkezdő akciónk szereplőit, amelyekhez augusztus 28. és 31. között ajándékot is küldünk!

A tanulási folyamatot és a koncentrációt segítő termékeink

Trepinszki T. Ági, Holisztikus tanácsadó

Tetszett a cikk? Akkor kérd az ingyenes ásványos-gyöngyös híreket is!

Szeretnél elsőként értesülni a legfrissebb ásványos-gyöngyös hírekről, akciókról és újdonságokról? Iratkozz fel a Gyöngybarlang hírlevelére:

Vissza